Nagy csokirajongó lévén régóta meg akartam nézni a filmet, így nagyon örültem, amikor felmerült az ötlet, hogy ma délután ez legyen a program. Hát még amikor megláttam, hogy francia (tehát európai és nem amerikai) faluban játszódik a történet és egyébként egy részét ott is forgatták. Kevésbé, amikor láttam, hogy azért amerikai a film. De egy adag madártejes boci mellett persze vidáman estem neki.
A filmben helyett kapott az erősen vallásos, kiszámítható és jól irányított falu érdekeit védő polgármester és egy nagyszájú, messziről jött csokimester, aki teremt egy kis bizonytalanságot a helyi vezetés számára. A lakosok talán először látnak csokit, és pont nagyböjt idején nyit az a fránya bolt. :) De a csábítás erős, egyre többen lesznek a "bűnös" csokoládé rabjai, ki-ki a maga indoka miatt. Lesz aki még az urát is elhagyja, s lesz aki az életét adja az édes élvezetért, a többiek csak gyakran gyónnak. :) És egyébként benne van Johnny Depp, aki egyébként itt is kalóz vagy valami olyasmi - testhezálló szerep. :)
Eltekintve a szokásos amcsi romantikus köröktől teljesen szerethető és aranyos darab, csokimánoknak kötelező (imádom nézni, ahogy kevergeti és bevallom, ajzószeri hatásáról most hallottam először). :D És hideg téli estéken közben jól magatokhoz lehet ölelni a barátnőket. :)
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.